Íme egy újabb hírösszefoglaló, melyben friss, fontos és/vagy érdekes híreket olvashat.

Tóth Andi nagyon fiatalon robbant be a köztudatba, amikor megnyerte a hazai X-Faktort. Mint mondja, ezek a nehézségek tették ilyen emberré:

Egy kemény nő lettem, és ennek köszönhetően egyre jobb kapcsolatom lett önmagammal. Most rideg vagyok, néha bunkónak mondanám magam, de akik fontosak nekem, akikben megbízhatom, azok egy teljesen más Andit látnak, mint a külvilág.

– mesélte az énekesnő a Glamournak.

Az X-Faktor mentora, Herceg Erika a Hot! magazinnak arról is beszélt, hogy egyelőre nem tervez családot alapítani a kedvesével, és meglehet, hogy ez a jövőben sem fog változni.

Jelen pillanatban nem foglalkoztat az anyaság, és ez lehet, hogy így is marad. Tudom, hogy 34 évesen kevés az időm, de ha a Jóisten megadja, örülni fogok. Ő lenne a legszerencsésebb gyerek a világon, mert sok szeretet tudok adni. Ugyanakkor félek tőle, mert tudom, hogy akkor már csak a gyermekem létezne számomra, mindig ő lenne az első.

– magyarázta.

Dér Heni az interneten mindig is sok bántást kapott a külseje miatt, ez pedig csak fokozódott azóta, hogy anya lett. Mint a Best magazinnak beszámolt róla, már nem foglalkozik már a trollok véleményével.

Nem mondom, hosszú út volt, míg eljutottam idáig, de megérte. Rendben vagyok magammal, így amikor azt hallom, milyen ocsmány fejem van, nem kell pszichológushoz rohannom. Már jó ideje megtanultam kizárni a mocskolódást, előadóművészként ez elengedhetetlen, anyaként meg pláne az! Mert ha én jól vagyok, akkor a kisfiam és a családom is.

– nyilatkozta.

Sáfrány Emese júliusban vallotta be, hogy a TNT dobosával, Intivel randevúzik. A légtornász a Story magazinnak mesélt arról, hogy ismerkedtek meg. Mint kiderült, a pár egy közösségi oldalon kezdett el beszélgeti egymással, pár üzenetváltás után pedig úgy érezték, találkozniuk kell.

Ahogy teltek a hetek, egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ráadásul ekkora már a fiamat is bemutattam neki, a randik többsége is hármasban zajlott, mert nem szívesen passzoltam volna le Nolent. De mivel Inti is szülő – van egy húszéves lánya –, ez számára is teljesen magától értetődő volt.

– mondta a légtornász, hozzátéve: a zenész remekül kijön a kisfiával, Nolennel.

Felmentették P. Carmen Olíviát, aki a vád szerint L.L. Junior kisfiának kezét fogta a Füredi úti tragédia előtt, az ügyészség viszont fellebbezett az ítélet ellen. Az énekes így reagált a döntésre.

Három év fájdalma kavarog most bennem. Ilyenkor felszínre jönnek az emlékek bennem, Csillában, az édesanyámban és a fiamban, Lacikában is, aki már tud olvasni, és az osztálytársai között is szóba kerül az ügy. Jobban örültem volna, ha ma lezárul ez az egész és Dávidka békében nyugodhat tovább. Bármi is az ítélet, a fiamat sajnos már semmi nem hozhatja vissza.

– mondta a Blikknek L.L. Junior, aki szerint senki sem felelős a két évvel ezelőtt történt balesetért.

Csilla és Carmen mind a két fiamat imádta, óvta, és vigyázott rájuk. Egyikük sem hibás a történtekért. Épp elég nehéz ezzel mindnyájunknak együtt élnünk.

– tette hozzá.

(Borítókép: Tóth Andi Fotó: TV2)