Az énekesnő természetesnek veszi, hogy nem úgy néz ki, mint szülés előtt.

Dér Heni valamivel több mint egy éve adott életet kisfiának és úgy tűnik, mostanra remek formában van. Bár a fiatal anyuka ezt nem így látja, de állítja: nem bánja, hogy nem úgy néz ki, mint a terhesség előtt. Véleménye szerint egyetlen édesanyának sem kellene rosszul éreznie magát amiatt, hogy a szülést követően megváltozik a teste – írja a Best magazin.

„Rendszeresen edzek, mert jól szeretném érezni magam a bőrömben, mert fel akarok töltődni. De a jó közérzetem vagy az önbizalmam nem azon múlik, mennyire kockás a hasam. És igen, a fürdőruha sem úgy áll rajtam, mint két éve, de ez egy pillanatig sem zavar. Pláne, mert közben sokat dolgozom az alakomért. Nem arról van szó tehát, hogy esténként a kanapén tespedek egy zacskó chipsszel, de nem sürgetem magam. Még akkor sem, ha ez sokaknak nem tetszik” – fogalmazott az énekesnő, aki számos negatív kommentet kap közösségi oldalain.

Maradjunk annyiban, hogy jócskán lehet cifra kommenteket olvasni a posztjaim alatt. Durván egy évvel vagyok a szülés után, de megkaptam, hogy túl zsíros vagyok, de azt is, hogy túl vékony, és a kedvencem, hogy túl férfias. Na ezen igazodjon ki az ember

– mondta Dér Heni. Az énekesnőt az öltözködése miatt is sok kritika éri. 

„Attól, hogy lett gyerekem, még nem fogok garbóban és bokáig érő szoknyában járni. A színpadon, a klipjeimben meg mindig is szerettem az extravagánsabb darabokat, ez így is marad” – reagált a bántó hozzászólásokra az édesanya. 

(Borítókép: Dér Heni. Fotó: RTL Klub / Sajtóklub)