A Nyerő Párosban is ezért adták fel a küzdelmet.
Egy rossz mozdulat miatt kórházban kötött ki Détár Enikő párja, Kiss Péter. A férfi egy ideig próbálta leplezni a fájdalmait, de később kiderült, hogy kiszakadt a köldöksérve, amellyel Kiss hosszú évek óta élt együtt.
Vagy három orvos vizsgálta meg Pétert, egy branült is bekötöttek neki, ha azonnali műtétre lenne szüksége. Végül a vizsgálatok után közölték, hogy a köldöksérve szakadt ki, ami beavatkozást igényel ugyan, de néhány napig el lehet halasztani
– nyilatkozta korábban Détár a Blikknek. Bár Détár és Kiss így is folytatta a Nyerő Párosban való küzdelmet, később úgy döntöttek, fontosabb a férfi egészsége, mint a vetélkedő, így nehéz szívvel, de otthagyták a műsort.
„Megbeszéltük, hogy majd én próbálok emelgetni és mindent megcsinálok, amit csak tudok. Mégis be kellett látnunk, hogy ez a verseny számunkra most véget ért. Jobbnak láttuk, ha feladjuk, ami mindkettőnk részéről nagyon nehéz döntés volt, hiszen kudarcként éltük meg, de azt is mindketten tudtuk, hogy most Péter egészsége a legfontosabb. Hiszek a sorsban, és tudom, hogy ennek így kellett lennie még akkor is, ha nagyon sajnáltuk, hogy távoznunk kellett a játékból”
– jegyezte meg a színésznő, akinek párja már jól van, és otthonukban lábadozhat.
(Borítókép: Détár Enikő és Kiss Péter. Fotó: RTL Sajtóklub)