A tévhitek és előítéletek eloszlatásának érdekében jelölték ki szeptember 23-át a Biszexuális büszkeség napjának, az akörüli időszakot pedig a biszexuális láthatóság hetének. A jeles alkalomból bemutatunk hat világsztárt, akik maguk is biszexuálisokként erősítik az LMBTQ-közösséget. Lapozzon!Fotó: Getty Images/Shutterstock
Lili Reinhart
A Riverdale című sorozat sztárja a Flaunt magazinnak vallott arról, hogy már kiskora óta vonzódik a lányokhoz. A színésznő hivatalosan még az Instagram-oldalán vállalta fel biszexualitását, ám mint azt akkor megjegyezte: „közeli barátainak és azoknak, akik az élete részei, ez sosem volt titok”.
Fotó: Shutterstock
Cardi B
Az énekesnő konkrétan még sosem coming out-olt, ám szexualitásáról többször is elmondta, hogy „az csak egy része a személyiségének, nem kizárólag az határozza meg őt".
Fotó: Shutterstock
Billie Joe Armstrong
A Green Day nevű együttes énekese 1995-ben bújt elő hivatalosan. Akkor úgy nyilatkozott: „Szerintem mindig is biszexuális voltam. Úgy értem, ez olyasvalami, ami mindig is érdekelt. Szerintem mindenki biszexuálisként születik, csak a szüleink és a társadalom az »Ezt nem tehetem« irányába kormányoznak. Azt mondják, ez tabu. A fejünkbe vésődött, hogy rossz, pedig egyáltalán nem az. Kifejezetten gyönyörű dolog” – idézte Armstrongot az nlc.hu.
Fotó: Burak Cingi / Getty Images Hungary
Drew Barrymore
A színésznő 2003-ban a következőképpen fogalmazott: „Hogy bejönnek-e nekem a nők szexuálisan? Igen. Totálisan. Mindig is biszexuálisként gondoltam magamra”.
Fotó: Shutterstock
Halsey
Az énekesnő számtalanszor nyilatkozott a szexualitásáról és az azt övező kártékony előítéletek ellen is többször felszólalt. „Szóval ha egy pasival randizom, heteró vagyok, de ha egy csajjal, akkor leszbikus. Csak akkor lehetek IGAZI biszexuális, ha egyszerre két emberrel járok” – írta ki egyszer szarkasztikusan a Twitterre.
Fotó: Shutterstock
Lady Gaga
Lady Gaga nem véletlenül az LMBTQ-közösség egyik kedvenc előadója. Dalaiban és nyilatkozataiban is rendszeresen kiáll a különböző szexuális orientációk legitimitása mellett, mi több, ő maga is többször vallott biszexualitásáról. Bár sokan megvádolták, hogy nők iránti vonzalma esetében csak „performatív", 2013-ban végleg feltette az i-re a pontot.
„Tudjátok mit? Nem kamu, hogy biszexuális vagyok és bejönnek a nők, és ha ezt bárki kiforgatná és előadná, hogy »csak a marketing miatt biszexuális«, na az lenne a hazugság. Ez vagyok én, mindig is ez voltam.”