Szeptember 25 és 27 között, Münchenben tartják a cégalapítók európai fesztiválját, a Bits & Pretzels-t. A hagyományhoz híven az eseményt idén is világszerte elismert emberek beszédeivel nyitották meg.

Kalifornia korábbi kormányzóját, a színész és üzletember Arnold Schwarzeneggert az a megtiszteltetést érte, hogy a befektetők és cégalapítók legnívósabb európai eseményén az Egyesült Államok egy korábbi elnöke, Barack Obama, valamint Jessica Alba amerikai színésznő és üzletasszony után mondhatott beszédet. A nap képe ezúttal róla készült a rendezvény színpadán:

A vezetők találkozóján több mint 5 ezer cégalapító, befektető és startup rajongó vett részt, élve azzal az egyedülálló lehetőséggel, hogy megosztva tudásukat egymástól tanuljanak, hálózatot építsenek és inspirációt merítsenek Európa leginnovatívabb vállalkozóitól.

(Borítókép: Arnold Schwarzenegger. Fotó: Northfoto)