Sérült fiatalokkal tekertek, miközben a kisebb adományok fontosságára hívták fel a figyelmet hazai sztárok. A jó ügyért többek között Kovács Patrícia, Gelencsér Tímea és Ember Márk is edzőruhát húzott.

Integrált mozgásórát tartott kedden a SUHANJ! Alapítvány, amely 12 éve osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal elő fiatalokkal. Az órán a non-profit szervezet egyik alapítója és nagykövete, Kovács Patrícia, valamint Gelencsér Timi, Ekler Luca paralimpiai bajnok, Vajda Luca, Ember Márk és Rónai Egon is együtt tekert a sérült fiatalokkal.  

„Nagyon fontosnak tartom, hogy egy fogyatékkal élő gyerek már fiatal korban közösségben legyen és megfelelő rendszerességgel vegyen részt sportolási lehetőségeken. Tinédzserként nekem is sokat segített, hogy épekkel és fogyatékkal élőkkel együtt mozogtam, ezért is jó látni, hogy a SUHANJ!-ba járó gyerekek ugyanezt átélhetik” – mondta el az edzés tempóját diktáló Fenyvesi Zoli.

Egyedül is végig lehet futni a Margitszigetet, de ha viszünk magunkkal valakit, akinek ez nem megy, az egy kettő az egyben élmény. Ebből a gondolatból született meg ez a hely és az alapítvány

Ez a hely a valóságban tart. A színházi életet nagyon szeretem, jó oda elvonulni, de amikor idejövök, rájövök, hogy egy-egy embernek mekkora tenni akarás, hogy felüljön egy villamosra és eljusson idáig edzeni. A saját problémáim ilyenkor nagyon kicsik lesznek, és hirtelen nem számítanak” – fogalmazott Kovács Patrícia.

A sérült fiatalok megsegítésére az alapítvány rendszeresen szervez ingyenes, integratív fejlesztő edzéseket autista, értelmi-, látás-, és mozgássérült gyerekek csoportjainak a SUHANJ! Fitnessben, Magyarország egyetlen teljesen akadálymentes edzőtermében. Úszás programjukban a fogyatékossággal élő gyermekeket megtanítják úszni, illetve szintén heti rendszerességű vizes foglalkozásokon fejlesztik őket. Ezeknek a foglalkozásoknak a havi költsége 1 millió forint, így mindig nagy szükség van a segítségre, hiszen az alapítvány kizárólag magánszemélyek és cégek adományaiból működik. Céljuk most 8 millió forint összegyűjtése, melyből 8 hónapon át, a tanév végéig tudják biztosítani ezt a nélkülözhetetlen, rendszeres sportolási lehetőséget a fogyatékkal élő gyermekeknek.

Ebből a célból hívták fel a figyelmet az adakozásra hazai sztárok segítségével. Mint azt közleményükben kiemelték: 2 ezer forint már fedezi egy fogyatékkal élő gyermek uszodai belépőjét; 3 ezer forintból három fogyatékkal élő gyermek belépője biztosított az alapítvány edzőtermébe; 5 ezer forintból pedig már megoldható 15 fogyatékkal élő gyermek sportfoglalkozásának edzői díja 

„Ez a hely bizonyítja, hogy a sport mindenkié, így nagy örömmel fogadtam el a meghívást a rendezvényre. Itt mindenki megkülönböztetés nélkül, jó hangulatban tud sportolni, legyen szó ép vagy sérült emberről. Szuper, hogy itt ilyen nagy a szeretet. Ajánlom mindenkinek, hogy egyszer kipróbálja ezt a helyet, hiszen itt még hálásabbak lehetünk azokért a dolgokért, amelyeket természetesnek veszünk” – hangsúlyozta Gelencsér Tímea.

(Borítókép: Gelencsér Tímea és Kovács Patrícia. Fotó: Kaszás Tamás/Velvet; Bodnár Patrícia/Index)