A magyar irodalomtörténet egyik legjelentősebb alakja, az 1900-as években tevékenykedő költő, író és műfordító most foroghat a sírjában.

Első novellája 1928-ban, a szombathelyi Hírben jelent meg Egyszer régen... címmel: Weöres Sándor ekkor még csak 15 éves volt, író-költői karrierje pedig ezt követően folyamatosan felfelé ívelt. Huszonegy évesen jelent meg első, Hideg van című verseskötete, amelyet számos másik követett. Műveivel a magyar oktatási rendszerben már általános iskolás korunkban találkozunk, élete és munkássága az általános műveltség része. Mégis, korunk egyik celebritásában, a közel 84 ezer Instagram-követővel rendelkező VV Merciben aligha hagyott mély nyomot, ugyanis az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című reality műsorában kijelentette: 

olyan író, hogy Weöres Sándor, nem is létezik.

A meghökkentő mondat azután hangzott el, hogy Merci és Lengyel Feri sétálni indult, majd egy padon beszélgetésbe elegyedett a magyar irodalomról.

„Nekem a lexikális tudásom az nincs ott a topon, bár igyekszem bővíteni" - vallotta be a szőkeség, majd azt is elárulta: a kötelező olvasmányokat sem olvasta el.

„De gyerekkorodban biztosan találkoztál azzal, hogy Weöres Sándor, nem?" – szegezte neki a kérdést Lengyel Feri, mire a lány úgy felelt:

Weöres Sándor? Te szivatsz, Ferike! Weöres Sándor olyan nincsen ismert író

– jelentette ki az egykori villalakó, majd rátett még egy lapáttal, amikor azzal vádolta a Jászai Mari-díjas magyar színészt, hogy valahogyan ő keveri Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor nevét. Miután ez utóbbi két névvel megcsillogtatta hiányos irodalmi ismereteit, Mercit sokkal inkább foglalkoztatta a kérdés, hogy játékostársai miért nem hívták fel a figyelmét arra, hogy „egy fika lóg ki az orrából”.

Weöres Sándor

Hazánk egyik ikonikus irodalmára, a Kossuth- és Baumgarten-díjas költő, író és műfordító 1913. június 22-én született Szombathelyen. Tizenkilenc éves korában, Sopronban érettségizett, ám ekkora már több műve is megjelent különböző irodalmi folyóiratokban. Első kötetét 1934-ben, Hideg van címmel adta ki, és még halálának évében, 1989-ben is két kötete jelent meg. Életét ez év januárjában, a hó 22. napján veszítette el. Február 9-én, a budapesti Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára. Felesége, Károlyi Amy József Attila-díjas költő 2003-ban, 93 évesen követte őt a halálba.

(Borítókép: VV Merci és Weöres Sándor. Fotó: RTL Klub/MTI)