Bárdosi Sándor a kiesése után olyan idegállapotba került, hogy nem bírta türtőztetni magát. A sportoló kendőzetlenül elmondta a véleményét Berki Krisztián özvegyéről.

Mint ahogy a Velvet is megírta, a Dancing with the Stars legutóbbi adásában Bárdosi Sándorék és Berki Mazsiék párosa került a veszélyzónába. Miután Berki Mazsiék jutottak tovább a versenyben, Bárdosi 

GRATULÁCIÓKÉPPEN MEGÖLELTE MAZSIÉKAT, MAJD ELFORDULT ÉS NEM TÚL DISZKRÉT ÖKLENDEZÉSBE KEZDETT.

A kínos jelenetek azonban itt még nem értek véget. A Bors cikke szerint a birkózó több zsűritagot is számonkért a kritikáik miatt.

Először Juronics Tamást, Kossuth-díjas táncművészt kérdezte a véleményéről, ám Bárdosi felesége közbelépett, és kirángatta férjét a szituációból.

A birkózó Ördög Nórához is intézett pár megjegyzést, Bárdosi szerint ugyanis a műsorvezető a show elején azt mondta, rá kíváncsi a leginkább a versenyzők közül, de ehhez képest rossz kritikát adott. A lap megkereste a sportolót az ügy kapcsán, majd megkérdezték, hogy miért reagált így Berki Mazsi továbbjutására.

„Aludtam rá egyet, de egy szavamat sem bánom! Köszönöm, hogy itt lehettem, ez egy hatalmas show volt, élveztem minden percét. Öklendeztem, igen. Ösztönös reakció volt. Augusztus végén halt meg az édesapám. Ha valaki, én tényleg gyászolok. Meggyőződésem, hogy apám egyébként látott onnan fentről, és mérhetetlenül büszke rám. Ennek ellenére sem gondoltam etikusnak bevinni a műsorba ezt az érzést. Más pedig beleviszi ezt a műsorba. Nekem ettől felfordul a gyomrom és kész... Ha valaki a véleményemen megsértődik, az nem érdekel. Én elhatárolódom attól, aki a gyászát használja fel önpromózásra.”

– nyilatkozta Bárdosi. 

Ön szerint durva volt az öklendezés a sportoló részéről?

(Borítókép: Bárdosi Sándor és Berki Mazsi Fotó: TV2 Sajtóklub/Nánási Pál)