Ördög Nóra és Nánási Pál kilencéves kislánya, Mici vega lett, melyről maguk a szülők beszéltek a saját YouTube csatornájukon.

A Nánázsia epizódjában részletesen kifejtették, pontosan miért döntött így a gyermekük. A kislány korábban megnézett egy Netflixes természetfilmet, mely után több kérdés is felmerült benne. A szülőkkel való beszélgetés végére azt a döntést hozta, hogy vega lesz.

Ördög szerint ennek előzményei is voltak: Srí Lankán például Mici egy rákvacsoránál sírva fakadt, hogy miért esznek az emberek állatokat, miért nem hagyják őket életben. Az erről készült felvételen látszik, hogy a kislányt megviselte a dolog. Később egy pisztrángtelepen is eltört nála a mécses annak gondolatán, hogy a halat otthon megeszik.

Mi hagyjuk ebben őt kibontakozni, és támogatjuk, bárhogyan is érez, mert azt gondolom, ez az ő személyes döntése

– mondta a videóban a műsorvezető, aki azt is hozzátette, hogy a kislány néha elfeledkezik erről, hiszen még pontosan nincs tisztában azzal, hogy mely élelmiszerekben van ténylegesen hús.

Ön szerint egy gyermek lehet vega?

(Borítókép: Ördög Nóra Fotó: Velvet)