Gundel Takács Gábor az általa vezetett kvízműsorról, az ATV-n futó Géniuszról értekezett. 

A Géniusz jelenleg az egyetlen tudásalapú vetélkedő Magyarországon, amely jelenleg is új részekkel jelentkezik. A műsor kérdezőbiztosa, Gundel Takács Gábor a Metropolnak fejtette ki véleményét a kvízshowról:

Abszolút pozitív volt a műsor fogadtatása és kiderült, hogy igenis szükség van még tudás alapú műsorokra, ahol a nézők a tévéképernyők előtt összemérhetik a tudásukat a versenyzőkkel, vagy éppen otthon egymással

– kezdte a műsorvezető, aki elárulta, hogy szerinte mi a Géniusz sikerének titka.

Az emberek szeretnek tanulni, játszani, összehasonlítani a tudásukat másokéval. Nemcsak mint műsorvezető, de mint magyar állampolgár is örülök annak, hogy sokan vannak, akiket vonz a Géniusz. A hétköznapi életben, utcán, boltban sokszor odajöttek hozzám és megosztották a pozitív tapasztalataikat. A legtöbben pont azt szeretik ebben a műsorban, hogy egyszerű, könnyen megérthető a játékszabály, éppen ezért idén sem változtattunk a formátumon.

Az ATV kvízműsora roppant egyszerű alapokon nyugszik: minden adásban két játékos versenyez egymással különböző témakörökben. A győztes minden alkalommal eggyel közelebb kerül a 10 millió forintos fődíjhoz, amelyet 10 párbaj megnyerése után tudhat magáénak. 

(Borítókép: Gundel Takács Gábor. Fotó: Gombkötő Emma/Index)