A férfi túl bevállalósnak gondolta a fotózást, ezért arra kérte barátnőjét, ne vállalja a munkát. Alisha Lehmann azonban nemet mondott kedvesének.

Douglas Luiz, a Premier League, az Aston Villa és a brazil válogatott védekező középpályása a birminghamiek férfi csapatát, míg Alisha Lehmann a női klubot erősíti, így ismerkedtek meg egymással 2021-ben. A támadójátékosként szereplő svájci Lehmann még az albérletét is felmondta, hogy a szerelméhez költözhessen, ám a hírek szerint párja féltékenységét már nem tudta elviselni.

A kilencszeres brazil válogatott labdarúgó egy 2023-as naptárfotózás miatt haragudott meg a párjára, sőt, állítólag szakított is Lehmannal a munka miatt.

Íme az említett fotók:

A hírek szerint a pár már a képek készítése előtt is sokat veszekedett egymással, Luiz kiakadása pedig nem segített a békülésben.

(The Sun)

(Borítókép: Douglas Luiz. Fotó: Shutterstock)