A bizarr és szinte ámulatba ejtően amerikai történet egyik főszereplője a New York-i rendőrség egyik pszichológusa, Emily Dearden, aki 2013. november 14-én éjszaka úgy döntött, agyonlövi a férjét. Tette mindezt úgy, hogy a férfi mellette aludt, írja a Gawker.
A művelet - bár halált nem okozott - annyira cselesen sikerült, hogy még maga az érintett férj, Kenneth Dearden
mindössze arra ébredt hajnali négykor, hogy tiszta vér a párnája, és égő fájdalmat érez az állkapcsában. Lebotorkált a lépcsőn, és a nappaliban találta feleségét, aki csukott szemmel feküdt a padlón, később pedig azt állította, valaki leütötte.
A kiérkező rendőröknek már ezt a verziót mesélték, vagyis, hogy valaki betört hozzájuk, ám a történetet kissé kétségessé tette, hogy behatolásnak nem volt nyoma, ráadásul sem az elektromos, sem a házi riasztó (kutya) nem jelzett.
A 46 éves pszichológus nem volt hajlandó elkísérni férjét a kórházba – akiről egyébként csak az orvosi vizsgálatok alatt derült ki, hogy golyót kapott a fejébe - és amikor a nyomozók visszatértek a lakásba, épp az éjszaka során viselt ruháit mosta.
Ennek ellenére nem vizsgálták tovább az ügyet, mindössze nemrég, a férj feljelentése nyomán kezdtek gyanakodni a nőre. Kenneth Dearden a feljelentésében arról is beszámolt, hogy feleségének szeretője van, egy texasi férfi, akivel az esetet követő napon találkozott is.
Pénteken Emily Deardent gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatták, ám 150 ezer dolláros (37 millió forint) óvadékért cserébe szabadlábon védekezhet. Természetesen felfüggesztették rendőrségi munkája alól, és távolságtartási végzést kapott, így nem mehet férje és gyermekei közelébe.