Négy és fél éven át hamis általános orvosi diplomával praktizált egy nő Egerben és Tiszanánán is. Kuruzslás bűntettével és két rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolják - írja közleményében a Heves Megyei Főügyészség.

Az 54 éves, edelényi születésű vádlott feltehetően még 2008-ban jutott hozzá egy hamis orvosi diplomához, amely szerint 1996-ban, a franciaországi Toulouse-ban elvégezte az orvosi egyetemet. A nő azonban soha nem kapott orvosi diplomát, sőt a hamisítvány küllemében sem felelt meg az egyetem által kiállított okiratnak, és az aláírók kiléte sem volt azonosítható.

Megdöbbentő módon a nő kérelmére a hamis diplomát Magyarországon az erre illetékes hivatal 2009. január 30-án a magyarországi általános orvosi oklevéllel egyenértékűnek ismerte el, továbbá feljogosította a kérelmezőt a doktori cím viselésére.

Az álorvosnő időközben bekerült az orvosok alapnyilvántartásába is. 2009-ben az akkor a HospInvest Egészségügyi Befektetési Zrt. fenntartásában lévő egri Markhot Ferenc Kórházban közalkalmazottként a gasztroenterológiai, a belgyógyászati és a kardiológiai fekvőbetegosztályon, valamint a kardiológiai és a belgyógyászati szakrendeléseken orvosként dolgozott.

2010 és 2013 között az Agria-Ügyelet Kft.-vel kötött megbízási szerződés alapján Egerben orvosként, illetve ügyeletes orvosként, valamint közalkalmazotti jogviszonyban, az Országos Alapellátási Intézet alkalmazásában Tiszanánán helyettes háziorvosként tevékenykedett.

Mindezekért összesen több mint tizenhárom és fél millió forint javadalmazásban részesült.

A nő tagfelvételi kérelmet nyújtott be a Magyar Orvosi Kamarához is, ahol a valótlan adatokkal be is jegyezték a közhiteles tagnyilvántartásba, később azonban megkérdőjeleződött orvosi mivolta, ezért eljárás indult ellene, amely 2013 júliusában a lebukásához vezetett.

A Hevesi Járási Ügyészség kuruzslással és kétrendbeli közokirat-hamisítással vádolja a nőt, és felfüggesztett börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabására, továbbá az egészségügyi szakképesítést igénylő foglalkozások gyakorlásától történő eltiltásra tett indítványt - közölte Szalóki Zoltán.