Fegyveresek támadtak rá a francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo szerkesztőségére szerdán, a támadásban 12 ember életét vesztette – írja a BBC. Francia tisztviselők szerint további kilenc ember megsebesült. A lenti amatőr videón már az látható, ahogy az elkövetők az utcán „Allah akbar!" kiáltásokkal lövöldöznek, majd egy fekete autóval távoznak. Közben a Le Monde szerint egy 11. kerületi iskolát is kiürítettek, de nem tudni arról, hogy ott attrocitás történt volna. A feszültség nem állt meg a határon, Madridban is kiürítették a Prisa kiadó (az El País anyacége) épületét egy gyanús csomag miatt.

Az újság több csoportot is magára haragított az utóbbi években, nem ódzkodtak nekimenni az iszlamistáknak sem. Most épp az Iszlám Állam vezetőjéről, Abu Bakr al-Bagdadiról készítettek karikatúrát, akár ez is kiválthatta a támadást.

Benoit Bringer, egy szemtanú a következőképp írta le a támadást:

Két feketecsuklyás férfi lépett be az épületbe Kalasnyikovokkal. Pár perccel később sok lövést hallottunk.

A támadók ezután elmenekültek. A képeken az látható, hogy a rendőrautók is kaptak a majdnem 50 lövésből, sok dolgozó pedig a ház tetejére menekült a támadók elől. A halottak közül tizen újságírók, ketten rendőrök a Guardian szerint. A súlyos sérültek között van Charb, a karikaturista, aki az al-Kaida által kiszemelt ellenségek listáján. A Euronews szerint a támadók tudhatták, hogy szerdán van szerkesztőségi értekezlet a lapnál, amikor minden újságíró összegyűlik.

A párizsi rendőrszóvivő, Rocco Contento azt mondta, a támadók hárman voltak és a Porte de Pantin felé menekültek. Otthagyták a fekete Citroent, és elraboltak egy másik autót, kiszedve annak sofőrjét a kocsiból. Jelenleg is szökésben vannak.

A magazin ellen nem ez volt az első támadás, a Mohamed prófétáról készített karikatúrák utánközlése után 2011-ben már megpróbálták felgyújtani az épületet.

A mostani támadás után a Charlie Hebdo oldala le is halt a túlterheltség miatt. A helyszínre megérkezett Francois Hollande köztársasági elnök is, Párizsban pedig a legmagasabb szintű a rendőri készültség a múzeumoktól a kormányzati épületekig mindent kiemelten őriznek. 

Közben egyre-másra kerülnek fel az egyre durvább videók, az alábbin egy rendőr kivégzése látható, csak erős idegzetű és 18 év feletti olvasóink kattintsanak ide!

Annak ellenére, hogy a lap szerkesztősége rendőri védelem alatt állt, a dolgozók úgy érezték, hogy az utóbbi időben kisebb a fenyegetettség.

A világ olyan komoly hely lett, hogy a humor veszélyes üzem - áll a spanyol üzenetben.

Estére Franciaországban szinte minden városba megemlékezéseket szerveztek, de csatlakoztak a megemlékezésekhez Egyiptomban, Németországban és Ausztriában is.

A megemlékezések az internet minden szegletét is elérték: Facebookon franciák, illetve a franciákkal szolidarítók feketére cserélték a profilképeiket, a Twitteren a Charlie Hebdo a téma, sokan nagyon erős karikatúrákkal emlékeznek az áldozatokra. Ezekből aBuzzfeeden van egy tényleg szívbemarkoló válogatás.

A képek egy részét francia karikaturisták készítették, akik érthető módon teljesen össze vannak törve, de a megemlékezés talán legszebb formáját választották azzal, hogy karikatúrákkal búcsúznak a kollégáiktól.

A párizsi utcákat estére teljesen megtöltötte a meggyilkolt újságírókra emlékező tömeg. A fenti képen a Place de le République látható, és az ott spontán összegyűlt embertömeg.

Estére a tengerentúlra is elértek a támadásról szóló hírek, több híresség, köztük Bette Midler, Adrianne Curry és Alyssa Milano is részvétét fejezte ki.

Este nyolckor a francia elnök, François Hollande rövid beszédet mondott, aminek az volt a fő üzenete, hogy Franciaország mindig is összefogással lépett túl a nehéz időszakain, az emberek összefogása, és közösen cselekvése az ország egyik legnagyobb erénye, erre kérte a franciákat, hogy fogjanak össze, és közösen megállíthatnak bármilyen ellenséget. Nem harcra hívott, hanem közös ellenállásra. „A szabadság mindig erősebb lesz, mint a barbarizmus. A teljes összefogás, ezt a választ kell adnunk, semmi sem kényszeríthet minket meghátrálásra! Éljen a köztársaság! Éljen Franciaország!" – zárta beszédét az elnök.

Csütörtökre Franciaországban nemzeti gyásznapot rendelt el az elnök.