Tíz hónapos nyomozás után azonosították a tavaly februárban Mezőkövesden történt halált okozó testi sértés gyanúsítottját – jelentette be Mecser Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője és Szerencsi Árpád, Mezőkövesd rendőrkapitánya csütörtökön. A megyei főkapitányság halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 38 éves tiszalöki férfi ellen – mondták el. A gyanúsított egyébként lopás miatt büntetés-végrehajtási intézetben van.

Február 20-án, éjjel 2 órakor valaki behatolt egy mezőkövesdi családi házba, pénzt követelt az ott lakó 88 éves idős férfitől, majd bántalmazta őt. Kutatott a házban, távozása előtt pedig harisnyákkal összekötözte a sértett kezét és lábát. Az idős ember életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, majd március 6-án a kórházban meghalt. A bizonyítékok végül V. Róbert tiszalöki lakoshoz vezettek el, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését szerdai gyanúsítotti kihallgatásán, de a rendőrök szerint a nyomozás adatai egyértelműen alátámasztják a bűnösségét.