horoszkóp

Öt év börtönt kapott az esztergomi gyermekbántalmazó

2015.02.03. 17:42

A Tatabányai Törvényszék öt év börtönre ítélte az esztergomi V. Józsefet, aki éveken keresztül rendszeresen bántalmazta az élettársát és a négy gyereküket is – írja az MTI. A több éve folyó bántalmazásra akkor derült fény, amikor 2013 februárjában az élettárs videóra vette, hogy a férfi a síró fiát füleinél fogva a levegőbe emeli és kétszer nagy erővel belerúg. Az asszony ezt követően a gyermek óvónőjétől kért segítséget. Az ügyész a vádbeszédében elmondta, hogy a tettes 2010 januárja óta élt együtt az asszonnyal. Ez idő alatt rendszeresen verte őt és a gyermekeket is, legtöbbször azért, mert sírtak, vagy nem akartak elaludni. A gyermekek bántalmazására egy vesszőt tartott otthon. A tanúvallomások szerint V. Józsefnek nem volt állandó munkahelye, alkalmi feketemunkákból élt. Ezek jövedelmét, valamint a családi támogatásokat italra és játékgépezésre költötte. Az óvónők elmondták, hogy a gyermekek éheztek, szorongtak, nem tudtak játszani. A gyermekek később nevelőszülőkhöz kerültek, vallomásukból az ügyész kiemelte; "fél évig minden étkezésnél szó szerint zabáltak, mert nem hitték el, hogy legközelebb is kapnak enni". A bíró ismertette, hogy szakértők szerint az elkövető a beszámíthatóság határán álló gyengeelméjűségben szenvedő, erőszakos ember, azonban cselekményeiért büntetőjogi felelőssége fennáll. A Tatabányai Törvényszék V. Józsefet testi sértés, valamint testi sértés kísérlete, és négyrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt halmazati büntetésül öt év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Feltételes szabadságra nem bocsátható és szülői felügyeleti jogát is megszüntette a bíróság. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a védő enyhítésért fellebbezett.