A 47 éves nő 2002 és 2014 között az alig kéthetesen meghalt gyermeke után vette fel 12 éven át családi pótlékot - tájékoztatta lapunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A nő 2002-ben szülte meg kislányát, azonban a baba két hetesen meghalt, amit az anya nem jelentett be. Az anyakönyvezett és a nyilvántartásokba is bekerült újszülött esetében pedig már megállapították a családi pótlékot és folyósítani kezdték.

2004-ben és 2009-ben újabb gyermekei születésekor minden esetben bejelentette, hogy a 2002-ben született gyermek után is kéri a juttatás megállapítását és folyósítását. 2012-ben a gyermeknevelési támogatás megállapításakor ismét feltüntette saját háztartásában nevelt gyermekként a 2002-ben meghalt kislányt.

Így 2014-ig összesen 1.954.500.- forint állami juttatást vett fel jogtalanul. a nő ellen költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség.