Egy pénzváltó széfjét akarták megfúrni az Oktogon környékén, a tettesek elmenekültek – értesült a Velvet. 

Úgy tudjuk, a rablók célpontja az egyik Teréz körúton található valutaváltó volt, a széfhez pedig alulról próbáltak meg hozzáférni. A közeli bolttulajdonosoktól úgy értesültünk, hogy a rendőrök a pincében vizsgálódtak, a helyiek tűzoltókocsikat is láttak, továbbá arról is beszélnek, hogy az elkövetők az Oktogon alatti alagútrendszerből próbálták megfúrni a pénzváltó széfjét.

Mint megtudtuk, a rendőrség valóban segítséget kért a katasztrófavédelemtől, ám erre végül nem volt szükség. A rendőrség szűkszavú válaszában megerősítette értesüléseinket a lopási kísérletről, többet azonban nem árultak el: 

„A helyszínen a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai helyszíni szemlét folytatnak, mivel onnan bejelentés érkezett arról, hogy az épületbe ismeretlen elkövetők megpróbáltak bejutni.

Az ügyben a további eljárást lopás kísérlet elkövetésének gyanúja miatt a BRFK VI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le. Bővebb tájékoztatást az üggyel kapcsolatban jelenleg nem áll módunkban adni."