Egy részeg vita hevében ölt a férfi, aki társával részekben akart megszabadulni az áldozat holttestétől, de rossz embertől kért segítséget – írja a Blikk.

Tökéletesen nyugalmas görbe estének indult, a férfi két ismerősével, L. Csabával és E. Balázzsal ment kocsmázni. Jól érezték magukat, s a piálás L. Csaba lakásán folytatódott. Ott azonban N. János és E. Balázs valamin összekapott. N. ekkor kapta elő vadászkését, s valósággal kivégezte a másik férfit.

A kegyetlen vérfürdő után a két részeg leült, s azt találták ki, hogy összekaszabolt áldozatukat N. János rokonának autójával elszállítják, eltüntetik Veszprém megyében.

El is mentek a családtaghoz, aki azonban kicsit sem hajlott rá, hogy átadja a kocsiját, s amint kitette a két férfit, azonnal elrohant a rendőrökhöz, majd a házhoz kísérte őket.

A lap informátora szerint a gyilkosoknak az autó nélkül is kész tervük volt a nyomok eltüntetésére. Mivel kocsihoz nem jutottak hozzá, így a feldarabolás mellett döntöttek. A torzókat a 8-as főút melletti építkezésre akarták hordani, majd elásni. A hatalmas késsel elkezdték kaszabolni a testet, de közben megérkeztek a zsaruk is a lelakott szentgáli portára, ahol valóságos vérfürdő fogadta őket.