Á. Anikó 8 éves lányát gyilkolta meg abban a tatai panzióban, ahol a tavaszi szünetet töltötték. Mint már korábban megírtuk az áldozat az az F. Laura, akit már napok óta keresett a rendőrség. A Blikk információja szerint a kislányt anyja megfojtotta, majd napokig együtt élt a holttesttel. 

A lap megkereste a Á. Anikó élettársát, aki elmondta, hogy a nő súlyos alkoholproblémával küzdött, és nem tudta elfogadni, hogy volt párja, gyermeke apja új életet kezdett. A gyámhatóság elvette a gyereket az anyától, a nevelést az apára bízták. Á. Anikó képtelen volt beletörődni, hogy lányát elvették tőle. A Borsnak a nő élettársa azt nyilatkozta, hogy a gyilkosság előtt is feszült volt a hangulat a szülők között. A nő elmesélte párjának, hogy F. Laurának apja új barátnőjét kellett anyának szólítania. 

Ez rettentően felzaklatta, és úgy tudom, a gyilkosság is ezért történt. Anikó egy rendes nő volt, új életet akart kezdeni velem, csak a káros szenvedélyeinek nem tudott parancsolni. Többször erősen ittas volt, mire hazaértem, és kiderült, hogy az orvos által felírt erős nyugtatóimat is bevette. Ilyenkor megvadult. 

A nő ezekkel a gyógyszerekkel nyugtathatta le a lányát, aki nem tudott védekezni. Részeg anyja megfojtotta, majd  – a lap információi szerint – több napot töltött a panzióban a holttesttel. Egy lakossági bejelentés alapján fogták el Á. Anikót, őrizetbe vették, ahol beismerő vallomást tett. 

megszólalt az apa

Eközben megkereste az Indexet a nyolcéves Laura édesapja, aki hosszasan, dokumentumokkal alátámasztva beszélt az előzményekről. Többek között elmondta, a gyanúsított anya gyakran volt ittas. A nyolcévesen elhunyt kislány amúgy házasságon kívüli kapcsolatból született, az apja maradt régi feleségével és gyerekeivel, de gondoskodott a kislányról is. Az anya az apa szerint rendszeresen ment részegen az óvodába a lányért, így végül megosztva nevelték a lányt: pár napot az anyával, pár napot az apával töltött. Az apa egy ponton önkényesen végleg magához vette a lányt, bírósági per lett a vége, az ítélet a korábbi rendszert állította helyre.

A gyilkosság előtt napokkal a megbeszéltek szerint Tatabányára vitte az apa Szigetszentmiklósról a kislányt (az anya ekkor egy férfivel élt együtt Tatabányán). A nő azonnal elvitte a kislányt egy tatai panzióba, majd itt megölte. A férfi maga kezdett nyomozásba, már Tatán értesítette a rendőrséget, akik megtalálták a nőt, aki öt napja lehetett a halott gyermekkel egy helyiségben. Az üggyel kapcsolatban az apa szerint felmerül a gyermekvédelmi rendszer felelőssége, hogy a gyanú szerint gyermeknevelésre ebben az időszakban alkalmatlan anyától miért nem emelték ki a kislányt.