Tűz ütött ki a Phuket és Krabi között közlekedő kompon, a hajón százan utaztak, köztük nyolc magyar is. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint  – Menczer Tamás, a külügyminisztérium sajtófőnöke mondta a TV2 Tényeknek – egyik magyarnak sem esett baja, a tűz a helyi hatóságok szerint egy halálos áldozatot követelt. A Phuketwan riportja szerint az utasok beugráltak a vízbe, nem tudták megakadályozni a tüzet. A szemtanúk nagy durranást hallottak, majd megtelt füsttel a kabin, végül nem volt hivatalos riasztás, csak az emberek sikoltoztak, hogy tűz ütött ki. A hajó a tűz martalékává vált, sok utas csomagja és minden, ami abban volt, elveszett. 

A szemtanúk azt is elmondták a lapnak, hogy a legénység nagy része hamarabb ugrott a vízbe, mint az utasok, nem kaptak semmilyen utasítást, hogy mit kell tenniük. Az utasok kétségbeesetten menekültek a tűz elől, próbáltak a hajó felső szintjére jutni, nagy volt a tülekedés. Aki tudott, mentőmellénnyel ugrott a vízbe, illetve motorcsónakra szállt. A TV2 Tények úgy tudja, hogy egy 12 éves izraeli kislány halt meg a tűzben.