horoszkóp

Halálra kínozták a főnöküket Párizsban a magyar szakácsok

2015.04.11. 10:06

A két szakács félholtra verte, megkínozta munkaadóját, egy kínai étterem vezetőjét, majd bezárták meghalni egy hűtőkamrába. F. Tamás és T. Benjámin március 25-e óta dolgozott Párizsban a Pagoda étteremben szakácsként. A tulajdonos házaspár az étterem felső szintjén még lakást is adott nekik - írja a Blikk.

A lap úgy tudja, Húsvét előtt a két fiatalember haza akart utazni, s a rendőrök szerint pénzt akartak hozzá szerezni. Azt találták a legegyszerűbbnek, ha főnöküktől veszik el, ezért kellett meghalnia a nőnek. Jellemző brutalitásukra, hogy az ötvenes évei­ben járó asszonyon a szakértők félszáz külsérelmi nyomot találtak, holttestét pedig teljesen megdermedve lelték meg a kamrában. Az asszony férje csak egy hajszállal kerülte el a végzetét, amikor keresni kezdte a feleségét. 

A fiúk tettük után elbújtak a WC-ben, úgy tettek, mintha azt javítanák, aztán egy óvatlan pillanatban elkapták a férfit is, akit egy fenőkővel ütöttek-vertek, amíg az elvesztette az eszméletét. A két magyar mindent felkutatott, ékszereket és pénzt kerestek. A tulajdonos közben magához tért, s vérző fejjel az utcára támolygott, segítségért kiáltva. A kiérkező rendőrök az étteremben összecsaptak a két magyar fiatalemberrel.

A székeket hajigáló gyilkosok az egyik rendőr fegyverét is megszerezték, végül mindkét fiút sikerült ártalmatlanná tenni. Néhány órával később a rendőrségen beismerték tettüket, és azt is elmondták, hogy fel akarták darabolni a holttestet.