Eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy rendőrségi kisbusz és egy taxi szombaton hajnalban nem sokkal egy óra előtt Budapesten, a XX. kerületben a Nagysándor József és a Vörösmarty utca kereszteződésében, többen könnyebben megsérültek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel

Pap Judit elmondta: a szolgálati gépjármű, amelyben heten utaztak, az ütközés következtében felborult, mindenkit bevittek a kórházba kivizsgálásra, feltehetően könnyű sérülésük van. A taxist ugyancsak kórházba szállították. 

A rendőrségi jármű megkülönböztető fényjelzést használt, a baleset körülményeit vizsgálják – mondta a sajtóügyeletes.

Frissítés

A hajnali baleset összes rendőr sérültje elhagyta az MH Egészségügyi Központ Honvédkórházat – közölte az intézmény szombat kora délután. Hat, könnyű végtagsérüléseket szenvedett rendőrt már reggel kiengedtek a kórházból, egy társukat pedig kisebb fejsérülés miatt délig megfigyelésre bent tartották. Végül ő is hazamehetett.