horoszkóp

Veréssel szerezte vissza pénzét a srómanjától

2015.04.14. 11:11

A  stróman meglopta a céget, a tényleges ügyvezető pedig  krimibe illő akcióval  próbálta meg a pénzt visszaszerezni. Veréssel szerezte vissza pénzét az a férfi, aki ellen nemrég emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség. 

A vádirat szerint a budapesti K. Attila 2010-ben ismerte meg K. Róbertet, akit arra kért egy év múlva, hogy névleg legyen egy decemberben alapított cég ügyvezető igazgatója, amiért cserébe 120 ezer forintot fizetett neki. Ám amikor K. Róbert rájött, hogy a cég kétes pénzügyi műveleteket hajt végre, amiért bajba is kerülhet, kiszállt a bizniszből, előtte azonban a cég számlájáról leemelt 100 ezer Eurót. A pénzből  Zalaegerszeg mellett vett egy nagyobb ingatlant, felújította és ott élt álnéven. 

A tényleges ügyvezető azonban eléggé berágott és hónapokon át kutatta a férfit, akit miután megtalált, két férfi  társaságában felkeresett, berúgták a bejárati ajtót, gyomor- és vesetájékon bántalmazták, folyamatosan ütötték, hogy a pénzüket visszakapják. Sikerrel jártak,  mert  egy  rejtekhelyen  megtaláltak  50.000. eurót,  valamint  1.000.000. Ft.-ot.

Ezt követően  a sértett használatában lévő autóval  – melyet egy szlovák rendszámú gépkocsival  biztosítottak,- a sértettet akarata és szándéka ellenére testvére dunakeszi lakására vitték, ahol közölték  vele, hogy  a lakást nem hagyhatja el,  különben  „komoly gondok lesznek”. Bátyja és annak élettársa kénytelen volt panzióba költözni. 

Másnap egy ügyvédi  irodába kísérték, ahol  először a nagykanizsai  ingatlan értékesítéséről irattak  alá vele egy szerződést,  majd egy másik ügyvéd közreműködésével, adásvétel útján egy szerb állampolgárságú személy részére értékesíttették vele a kft.-t is. 

A történtek után  a vádlott   a többi pénz visszaszerzése érdekében  továbbra is zaklatta, fenyegette, és  arra  kényszerítette, hogy kft. számlájáról további 900 eurót vegyen fel, ennek során  tetten érték, és elfogták.