horoszkóp

Három és fél év fogházra ítélték a tömegbalesetet okozó kamionsofőrt

2015.04.22. 17:19 Módosítva: 2015-04-22 17:19:09

Három év hat hónap fogházbüntetésre ítélte a Dabasi Járásbíróság szerdán első fokon azt a bolgár kamionsofőrt, aki 2013 augusztusában három halálos áldozattal járó tömegkarambolt okozott az M5-ös autópályán Ócsa és Gyál között - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Koszta János tájékoztatása szerint a halálos tömegszerencsétlenséggel járó közúti baleset okozása miatt perbe fogott 27 éves férfit három évre a járművezetéstől is eltiltották.

A vádlott a per folyamán végig elismerte felelősségét, többször is sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, miközben azzal védekezett, hogy nem emlékszik semmire.

A szerdai ítélet kiszabásakor figyelembe vették azt is, hogy a sérültek egyike, egy török állampolgár a baleset következtében - mint utóbb kiderült - maradandó egészségkárosodást szenvedett. Az ítélet nem jogerős, mert a vád és a védelem is 3 nap gondolkodási időt kért – mondta a szóvivő.

A magyarul nem tudó, valamennyi meghallgatásakor tolmács segítségét igénylő férfi 2013. augusztus 30-án hajnalban kamionjával belerohant az előtte haladó kocsisorba az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a 26-os kilométernél, Ócsa és Gyál között.

Az ütközés akkora erejű volt, hogy három személyszállító kisbusz és hat személygépkocsi tört össze, némelyik a felismerhetetlenségig.

A balesetben hárman meghaltak, mindhárom halálos áldozat román állampolgár volt. A mentőszolgálat munkatársai harminc sérültet láttak el, illetve szállítottak kórházba, közülük hatot életveszélyes állapotban. A tömegbaleset sérültjei közül 11 román állampolgárt még aznap éjjel hazaszállítottak a román légierő gépével.

A vádlott maga is könnyebben megsérült, de 2013. szeptember 1-jén reggel kiengedték a kórházból, majd előzetes letartóztatásba helyezték.