Az alabamai Joyce Hardin Garrard 2012-ben döntött úgy, hogy sajátosan bünteti meg unokáját, a kilenc éves Savannah Hardint. A bűn, amiért a kislánynak lakolnia kellett, mindössze annyi volt, hogy elcsent egy csokit az egyik osztálytársától az iskolabuszon.

A buszon elhelyezett kamera rögzítette, amikor Garrand a sofőrrel beszélt a dologról, és kijelentette: „Addig fog futni, amíg nem engedem, hogy leálljon."

Így is lett. A kislánynak több órán keresztül kellett folyamatosan futnia, fahasábokkal a kezében, végül hányt, majd összeesett, ezután került kórházba. Állapota annyira súlyos volt, hogy lélegeztetőgépre kellett tenni, ám egy héttel később elhunyt, írja a Huffingtonpost.

Garrand ellen egyik szomszédjuk is tanúskodott, aki döbbenten látta, hogy a gyerek folyamatosan szalad, nagyanyja pedig kiabál vele.

Az 50 éves nő a nyomozóknak tagadta, hogy szándékosan futtatta végkimerülésig unokáját, a rendőrségi adatok szerint azt vallotta, hogy Savannah maga akart gyakorolni, mert egy iskolai futóversenyen második lett.

Garrandot az esküdtszék márciusban bűnösnek mondta ki az ellene felhozott gyilkosság vádjában, 2015. május 11-én pedig az Etowah megyei bíróság életfogytigalni börtönbüntetésre ítélte.  Az ítélethirdetés előtt a nő csak annyit mondott a bírónak, hogy ha bármin változtathatna, akkor azt szeretné, hogy unokája ma is éljen.