A rendőrség emberölés kísérlete miatt nyomoz a szilveszter hajnalban történt szolnoki házrobbanás miatt. Az egyik sérült, P. Gréta korábban 14 évet ült börtönben – adta hírül a Bors.

A szolnoki Fazekas utcában lévő családi házat december 31-én hatalmas detonáció vetette szét: a tetőszerkezet beomlott, a bútorok lángra kaptak. A robbanásban a házban élő szülők és kétéves kisfiuk is megégett. Az esettel kapcsolatban a rendőrség most emberölés kísérlete miatt folytat nyomozást.

A Bors szerint a házat a korábban egy prostitált megöléséért 14 évre ítélt P. Gréta és élettársa bérelte, akikkel együtt élt gyermekük is. A férfi szakított a nővel, és el is költözött a lakásból, de az asszony elérte, hogy a szilvesztert hármasban töltsék.

Az iszolnok.hu úgy tudja, a házban meglazíthatták a gázvezeték csatlakozóját, a tűzoltók pedig erősen gyúlékony folyadék nyomára bukkantak, amit valaki szétlocsolhatott a szobákban. 

A rendőrség állítólag két verziót vizsgál: az egyik szerint a lakók közül robbanthatott valaki. A másik alapján az elkövető egy harmadik személy, akik érzelmileg kötődik valakihez a házból.