Már 400 ember haláláért felelős a világ legveszélyesebb nője

2015.05.20. 19:17

Bár 2014 novemberében egy orosz hírportál világgá kürtölte a hírhedt Fehér Özvegy halálát, a terrorizmus világának legismertebb nője, Samantha Lewthwaite azóta is él, sőt, állítólag ő áll az áprilisi kenyai lemészárlás mögött is, melynek során 148 keresztény egyetemistát gyilkoltak meg.

A dzsihadista al-Sabáb szervezet kulcsfigurájaként elhíresült 32 éves, brit nő első két fia Jermaine Lindsay-től született, aki a 2005-ös londoni terrortámadásban robbantotta fel magát, második férje, és két kisebb gyerekének apja pedig a szintén terrorista Habib Saleh Ghani.

A fanatikus Lewthwaite a kicsiket is öngyilkos merénylőknek neveli, miközben az utóbbi években hatalmas sebességgel jutott előre a terrorszervezet rangsorában. Számos kenyai és szomáliai terrorcselekmény – autók felrobbantása, fegyveres támadás, öngyilkos merényletek – kitervelésében vett részt, és a szomáliai titkosügynökség szerint mára az az al-Sabáb vezetőjének jobbkeze lett.

A londoni egyetemen diplomát szerző nő tevékenyen vesz részt öngyilkos merénylők kinevelésében is. Nem ritka, hogy éhező családoktól vásárol gyerekeket és asszonyokat, pár száz dollárért, hogy aztán önmaguk felrobbantására képezzék ki és kényszerítsék őket.

Nem ritka,  hogy a csapat tagjat, köztük a tizenéves gyerekeket, heroinnal telenyomva küldik önpusztító küldetéseikre, írja a Mirror.

Nem csoda, hogy jelen pillanatban Lewthwaite a legkeresettebb női bűnöző a világon, több mint 200 ország titkosszolgálata vadászik rá.

Két hónapja egy 25 fős női csapatban látták az észak-szomáliai Harardhere város közelében, ám a legutóbbi információk szerint ennél sokkal nagyobb védelem övezi: a Daily Mail szerint egy 200 fős női dzsihadista különítmény tartozik a közvetlen irányítása alá, amelynek tagjai utcai árusként, vagy épp szállodák recepciósaként épülnek be, hogy aztán öngyilkos merényleteket hajtsanak végre a "Szent Háború Anyja" utasítására.

Az ő szolgálatában állt az a szomáliai nő is, aki 2015. február 20-án a mogadishui Central Hotelben robbantotta fel magát, 28 ember halálát okozva.

A jelenlegi információk szerint Lewthwaite együtt is él hadseregének tagjaival, akiknek zöme terroristafeleségből vált özveggyé.