A 21 éves Fallan Kurek tüdőembóliát kapott, majd beállt nála az agyhalál. Az orvosok állítólag azt mondták a szülőknek, hogy mindezt a magyar gyártmányú fogamzásgátló mellékhatása okozta. Az angol lány tragédiájáról a Mirror és a Daily Mail is beszámolt.

Az angol lapok szerint a tanársegédként dolgozó lány azért kezdte el szedni a tablettát, hogy beszabályozza menstruációs ciklusát. Az első tünetek három héttel később jelentkeztek nála. Légszomjat érzett, illetve fájlalta a lábait és a bordáit. A szülei éppen vele voltak, amikor egy helyi boltban rosszul lett. Először arra gyanakodtak, hogy pánikrohama lehet. Aggódó édesapja bevitte a kórházba, ahol megvizsgálták a lányt, de az orvosok mindent rendben találtak nála. Úgy gondolták, hogy valószínűleg csak megütötte a szegycsontját. Fájdalomcsillapítót írtak fel neki és hazaküldték.

Leállt a légzése és elkékült

Szülei négy nappal később látogatták meg a lányt tamworthi otthonában. Ekkor fordult rosszabbra az állapota: hirtelen összeesett a lépcsőn. Először hányni kezdett, majd néhány perc múlva leállt a légzése és elkékült. A mentők a birminghami Good Hope kórházba szállították, ahol az intenzív osztályra került. Az orvosok szerint egy nagy vérrög képződött a tüdejében. Három napra rá egy CT-vizsgálat mutatta ki, hogy az elszenvedett oxigénhiány miatt agyhalott állapotba került. A lányt május 14-én kapcsolták le a gépekről, családja végig mellette volt.

Tüdőembólia okozta a halálát

A zárójelentés alapján Fallan Kurek halálát tüdőembólia okozta, amiről a szülők az orvosokra hivatkozva azt állítják: a 25 napja szedett fogamzásgátló miatt alakult ki.„Senki nem figyelmeztetett minket, hogy ilyen hatása lehet” – panaszolta el édesanyja, Julia Kurek, aki most azért küzd, hogy felhívja a figyelmet a gyógyszer mellékhatásaira.

A magyar gyártó nem tud hasonló esetről

„A hatóanyag már 20 éve piacon van, több cég is forgalmazza világszerte. Nők százmilliói szedik a bevezetése óta, de hasonló esetről nincs tudomásunk. Az angol hatóság is megerősítette, hogy a készítményt biztonságosan lehet szedni. Amíg nem látjuk a kórházi jelentést, ennél többet felelősséggel nem lehet nyilatkozni” – mondta el a Velvet kérdésére Beke Zsuzsa, a fogamzásgátlót gyártó Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs igazgatója.

A betegtájékoztatóban figyelmeztetnek

A fogamzásgátló magyar nyelvű betegtájékoztatóban külön felhívják a figyelmet, hogy milyen esetekben nem szabad szedni a tablettát, megemlítve a tüdembólia kockázatát is: 

"Ha Ön vagy bármelyik közeli családtagja keringési betegségekben szenved, vagy erre hajlamosító rizikófaktorai vannak, vagy korábban voltak ilyen betegségeik, elsősorban vérrögképződés az erekben (trombózis). Ennek lényege, hogy a vér fokozott alvadékonysága miatt vérrögök keletkezhetnek az alsó végtagok ereiben (mélyvénás trombózis), melyek elszabadulva megakadhatnak a tüdő ereiben (tüdőembólia); de vérrögök keletkezhetnek a koszorúerekben (szívroham), az agyi erekben (szélütés), vagy más szervek ereiben is (részletesen lásd a 2. pontban: "A fogamzásgátló tabletta és a trombózis veszélye").”