A szerb–magyar Fenjsarosi Kristina szerda reggel óta nem adott életjelet magáról. A 20 éves lány alig három hete él Londonban, barátai nagyon aggódnak érte.

Egyik lakótársa szerint a magyar állampolgárságú Krisztina szerda reggel 6-7 óra körül indult el dogozni munkahelyére, a Royal Garden Hotelbe, ahová negyed 9-re kellett volna megérkeznie, de útközben nyoma veszett. Tárcája és útlevele nála volt, pénzt azonban nem vitt magával. Oyster kártyáján csak annyi kredit volt, hogy bejusson a városba. Barátai már bejelentették az eltűnését a rendőrségen. Eddig állítólag egyik londoni kórházban sem vették fel az adatait.

„Kélek segítsetek, Kriszta alig 3 hete él kint Angliában. Nem ismeri Londont, bárhol eltévedhet. Nagyon aggódunk érte, járjuk az utcákat egész nap reggeltől estig miatta, hátha látjuk valahol, de eddig sikertelenül, és kevesen is vagyunk ehhez” - írta a Velvetnek lakótársa.

A körülbelül 175 centiméter magas, 45 kilós, vállig érő szőke hajú lány az eltűnésekor egy fehér Converse cipőt viselt. Aki bármit tud róla, hívja a brit rendőröket, a Londoni Magyar Konzulátust vagy a lány lakótársát a 07502595952 telefonszámon.