A 21 éves, porcsalmai T. Sándor és testvére, aki még csak 15 éves, nagyon szerettek volna Nyírcsaholyba menni. Annyira, hogy mivel nem volt autójuk, elkötöttek egyet.

A két testvér valamikor június 2-ára virradó éjjel, vagy kora reggel egy mátészalkai illető járművét vitte el. A tulajdonos 2-án, reggel negyed nyolc körül jelentette be, hogy nincs meg a kocsija.

A lopott kocsit néhány órán belül megtalálták Nyírcsaholy külterületén, és mint kiderült, az autótolvajok Mátészalka és Nyírcsaholy között kisodródtak, a cserjésben kötöttek ki, ekkor kár esett a kocsiban. Úgyhogy inkább otthagyták. 

T-t és öccsét június 4-én elfogták és gyanúsítottként kihallgatták. Beismerték, hogy elvitték a kocsit. 

(A drémáról a police.hu számolt be.)