horoszkóp

Rendőr üldözött motorost a budapesti Széna téren

2015.06.11. 22:43 Módosítva: 2015-06-12 10:22:37

Információink szerint csütörtök este 10 és negyed 11 között a budapesti Széna téren egy rendőrautó üldözött egy motorost.

A motoros az őt üldöző rendőrautót megpróbálta kicselezni, ezért először ráhajtott a bicikliútra, majd a Csalogány utcán forgalommal szemben a Duna felé indult. Egy perccel később már az Ostrom utcáról hajtott le, és a Széll Kálmán téren keresztül elhajtott a Szilágyi Erzsébet fasor irányába, miközben a rendőrök még mindig üldözték.

Az ORFK tájékoztatása szerint az I. kerületi Palotai úton akarták intézkedés alá vonni a rendőrök a motorost, aki azonban nem állt meg, hanem visszafordult, és nagy sebességgel elhajtott  Szent György út irányába, ezért üldözni kezdték a rendőrök. Körülbelül húsz perccel később a Városmajor parkolójában találták meg hátrahagyva a motorját, a sofőr azonosítását pedig a rendelkezésre álló adatok ismeretében megkezdték.