horoszkóp

Másfél órán belül két gyereket is cápatámadás ért ugyanott

mm
2015.06.15. 19:34

Az észak-karolinai Oak Island Beachnél vasárnap délután másfél órán belül két súlyos cápatámadás is történt - írja a Daily Mail. A támadások a part közvetlen közelében történtek éppen csak derékig érő vízben. Először egy 12 éves lányt ért támadás, akinek a lábába harapott egy cápa, valamint a bal karját annyira súlyosan megsebesítette, hogy könyök alatt amputálni kellett. Nagyjából egy órával később, ugyanezen a partszakaszon egy 16 éves fiút is támadás ért. Neki is a karján volt a legsúlyosabb sérülés, az ő karját váll alatt kellett amputálni, miután kórházba szállították. A két támadás között nem zárták le a partszakaszt a hatóságok, azt mondták, nem is lett volna idő kiüríteni a strandot. A második támadás után viszont bezártak vasárnapra, de hétfőn annak ellenére újra a vízbe engedték az embereket, hogy a környéken több cápát is láttak. A két támadás előtt, egy mindössze néhány kilométerre lévő másik strandon, az Ocean Island Beachen is volt egy cápatámadás három nappal korábban. Akkor az áldozat megúszta könnyebb sérülésekkel. A hatóságok és a szakértők jelenleg azt vizsgálják, hogy a támadásokat okozhatta-e ugyanaz az állat. A szakemberek szerint feketevégű vagy fonócápa lehet felelős a támadásért, amikből a környéken két nagyobb példányt is láttak a támadásokat megelőzően. Ezek a cápák halakkal táplálkoznak alapvetően, a baj akkor van, ha a kb. 3-4 méteresre megnövő állatok összekeverik az embereket a halakkal.