Harriet Walsh meg volt róla győződve, hogy barátja és anyukája szemében is csak a második. Kövérnek tartotta magát, állítólag sokan cikizték a súlya miatt. A 17 éves lány holttestét április 17-én találták meg. A családja is tudott a problémáiról, próbálták támogatni, orvosi segítséget is kapott, de Walsh végül öngyilkos lett – írja a Mirror

A lap szerint a lány azt hitte, hogy barátjának inkább a húga tetszik, aki mindig is az első volt a családban. A naplója alapján nagymamája halála óta érezte magát igazán egyedül. 

Őszintén nem hiszem, hogy ezt tovább tudnám csinálni, minden kicsúszott a kezeim közül. Nekem van a legrosszabb családom. Amióta meghalt a nagyi, nem tudok ezzel tovább megbirkózni, véget kell vessek ennek. Bárcsak lenne elég merszem, akkor megtenném.

Anyja még a halála előtt egy héttel is próbálta megnyugtatni:

Mindig azt mondta, hogy nagyon kövér, és egy héttel a halála előtt mondtam neki, hogy 'nem vagy, túl sokat fogytál'.

Walsh sokszor veszekedett a barátjával, hogy a fiú miért tölt annyi időt nélküle. A lány holttestét édesanyja találta meg. Walsh húgával és a barátaival volt, amikor a lánya nem vette fel a telefonját.

Nem kaptam választ és kérdőjeleket írtam neki, próbáltam hívni. Amikor hazaértem, a hátsó ajtó belülről volt bezárva. Körbejártam a szomszédokat, és egy csavarhúzóval feszítettem fel az ajtót. Harrietet a házban találtam. 

A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a lányt, a vizsgálat jelenleg is zajlik. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy  06 80 820 111  telefonszámot! Online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.