horoszkóp

Zseninek tartják a férfit, aki elvágta az apja torkát

2015.06.23. 10:15

Három nyelvvizsgája és egyetemi diplomája van a 36 éves G. Attilának, aki a múlt hét kedden a budapesti Újlak utca egyik panellakásában egy konyhakéssel vágta el édesapja torkát, majd rá akarta robbantani a lakást – írta a Bors.

„Ismerem régóta Attilát, egy zseni. Magától tanult meg három nyelvet, tanár alig kellett neki. Az egyetem sem jelentett gondot, csak jeles osztályzata volt” - mondta el a lapnak a férfi egyik ismerőse.

G. Attila a múlt hét kedd hajnalban kezdett őrjöngeni az Újlak utcai lakásban. Fogott egy konyhakést, és a nagyszobában elvágta édesapja nyakát, majd egy sarokcsiszolóval próbálta meg elnyiszálni a gázcsövet. Édesanyjának közben sikerült kimenekülni az erkélyre.

"Elvágták a férjem torkát, valaki gyorsan zárja el a gázcsapot!"

- kiabálta kétségbeesve az asszony.

G. Attila miatt az utóbbi pár évben már harmadszor kellett kivonulniuk a hatóságoknak. Először robbantani akart, a tűzoltók azonban az utolsó pillanatban megakadályozták a tragédiát. Másodszor pedig tüzet gyújtott, ám a szakembereknek akkor is sikerült időben közbelépniük.