Azt írja a Bors, hogy a férfi, akit hétfőn a Duna partján találtak meg, és kórházba szállítottak, szerelmi bánatában felgyújtotta magát. Az eset Nagytéténynél történt.

Az illetőről a napilap azt írja, 41 éves, kocsival ment a Duna egyik XXII. kerületi, nyugodtabb partszakaszára, a kocsiból leszívta a benzint, azzal felgyújtotta magát, és a Dunába rohant. „Elképesztő volt, mi nem láttuk, csak az ordítást hallottuk, és azt, hogy az egyik ház udvarára rohannak segítségért és vízért” – idéz egy környéken élő nőt a lap. Többen tudni vélik, hogy a rendőrök még sokáig egy nőt kerestek a környéken, és ebből arra következtetnek, hogy szerelmi bánatában akart öngyilkos lenni a férfi – akit élve húztak ki a Dunából, de egyelőre nem tudni, még mindig életben van-e. A rendőrség szakértői szerint az idegenkezűség kizárható.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe .