Saját apjához tört be

2015.07.20. 08:19

A makói férfi az egyik ablakot betörve jutott be apja házába, ahonnan faliórákat, festményeket, szobrokat és gyertyatartókat vitt magával. A tolvaj nem sokáig élvezhette zsákmányát, a police.hu híre szerint a rendőrök néhány órán belül elfogták.

A rendőrségen az apa tett bejelentést, aki elmondta, hogy a betörők a lakóház udvaráról lefeszítették a láncot, majd az egyik ablakot betörve jutottak be a lakásba. A zsákmányt az udvaron álló Mercedes Spinterbe pakolták be, majd elmenekültek. A rendőrök néhány órán belül megállapították, hogy B. Antal lehet a tettes. A 21 éves férfi kihallgatásán beismerte, hogy a 25 éves S. Tibor javasolta, hogy utóbbi apjához törjenek be. Az egyenruhások a lopott szajrét Szegeden lefoglalták, a két férival szemben pedig eljárást indítottak a lopás miatt.