20150708094359

Egy 22 éves, budapesti fiatalember július 29-én reggel öt körül fejvesztve rohant be egy Krúdy Gyula utcai házba, mint akit üldöznek, de nem rohant utána senki. Egy közeli italrakták biztonsági őre látta a dolgot, és kihívta a rendőröket, mert olyan fura volt az egész helyzet. A zavart férfi egészen a harmadik emeletig rohant, ahol átesett a korláton, de szerencséjére meg tudott benne kapaszkodni, úgyhogy ott lógott 16 méter magasban. „Még éppen el tudtuk kapni a karját, mielőtt elfogyott volna az ereje. Áthajoltunk a korláton, a ruháját és a karját megmarkolva húztuk be a függőfolyosóra, majd leültettük. A budapesti fiatalember végig zavartan viselkedett. Azt mondta, egy belvárosi szórakozóhelyen belekötöttek, bántani akarták, üldözték, ezért menekült be a házba. Arra, hogy hogyan került a korlátra kívülről, nem tudott választ adni. Zavart viselkedése és roszszulléte miatt mentőt hívtunk hozzá, amely az Erzsébet Kórházba szállította. Alkoholszagot éreztünk rajta, az orvos is ittasságot állapított meg nála. Az adatgyűjtés során megállapítottuk, senki nem üldözte, nem történt bűncselekmény, nem mások miatt került vészhelyzetbe. Szerencsére időben érkeztünk, már nem sokáig bírt volna kapaszkodni, és ha leesik a betonozott udvarra, azt aligha élte volna túl" - idézi a Police.hu az egyik hős rendőrt, aki megmentette a srác életét.