A 26 éves Jerry Active 359 év börtönre számíthat, amiért megerőszakolt egy két éves gyereket és megölte annak mindkét dédszülőjét. Az alaskai születésű férfi 2013 májusában agyonverte a 71 éves Touch Chea-t és 73 éves Sorn Sreap-et, a férfi felesét anchorige-i otthonukban. Active, aki a tárgyaláson ártatlanságát próbálja bizonyítani, megerőszakolta előtte a 73 éves nőt, valamint a két éves dédunokájukat. A rendőrök vallomása alapján ez volt a legszörnyűbb eset, amit valaha láttak . 

Tíz rendben találták bűnösnek, többek között gyilkosság, szexuális bántalmazás, kiskorú elleni szexuális bűntett és rablás miatt is. A rendőrök szerint a férfi egy 90 éves nőt is bántalmazott szexuálisan, aki júniusban életét vesztette.  Active már ült börtönben, 2009-ben szintén betört egy házba, ahol szexuálisan bántalmazott egy gyereket és több áldozatot is. Akkor hét évet kapott, majd feltételesen szabadlábra helyezték. A Mirror úgy tudja, mindössze órákkal az előtt, hogy újra lecsapott volna a következő áldozataira. 

Mr. Active tettei örök sebet ejtettek a közösségünkön. Ezek a gyilkosságok értelmetlenek, brutálisak, véresek és vérszomjasak voltak

- mondta az anchorage-i Legfelsőbb Bíróság bírája, Philip Volland.