A Hawker Hunter típusú veterán vadászgép szombaton a Shoreham Airshow légibemutató közben zuhant az autók közé az A27-es úton. Az első hírek még arról szóltak, hogy a szerencsétlenségben 11 ember vesztette életét, a The Mirror azonban a sussexi rendőrfőnökre hivatkozva azt írta, hogy az áldozatok száma a 20-at is elérheti.

A beszámolók szerint a vadászgép egy hurkot csinált a levegőben, de a manővert követően a pilóta már nem tudta időben felhúzni a gép orrát. A tűzgolyóként becsapódó repülőgép legalább négy autót, köztük egy esküvői limuzint tarolt le. A helyszínen gyorsan eluralkodott a káosz, a lángok mindent elborították. A pilóta a csodával határos módon túlélte a zuhanást, a mentők súlyos állapotban szállították kórházba. A balesetben a legújabb információ alapján akár 20 ember is életét veszthette. A hatóságok szerint a halálos áldozatok között van a Worthing United két focistája, Matthew Grimstone és Jacob Schilt, illetve egy személyi edző, Matt Jones is. A roncsok eltakarításán jelenleg is dolgoznak.