A Bors szerint napok óta nem adott életjelet magáról Varró Bálint. A 21 éves sportolónak – aki kiemelkedő eredményeket ért el triatlon és országúti kerékpáros versenyeken – azután veszett nyoma, hogy szerdán futni indult veresegyházi otthonából.

„Segítsetek megtalálni Bálint fiamat! Tegnap elment futni, autóval indult Veresegyházról. Suzuki Ignis IOY-576. Várjuk nagyon!” - írta édesanyja a Facebookon. A poszt már tízezer feletti megosztásnál jár.

A lapnak telefonon sikerült utolérnie az asszonyt, Hegedűs Gabriellát, aki szerint Varró Bá­lint szeptember 2-án, szerdán indult el veresegyházi otthonukból, azóta nem jelentkezett, és a telefonját sem vitte magával.

„Mostanában zárkózott volt, a barátaival is egyre kevésbé tartotta a kapcsolatot, de nem árulta el, mi nyomasztotta. Annyi biztos, hogy a szerelmi csalódást kizárhatjuk, és annak sem adta semmi jelét, hogy bármire ké­szülne” – mondta el a édesanya. Mivel már letelt az ilyenkor szokásos 48 órás határidő, a család bejelentést tett a rendőrségen, így a hivatalos körözést is kiadták.