horoszkóp

Tizenöt évre ítélték a nagynénjét brutálisan meggyilkoló bajai rokkantnyugdíjas férfit

2015.09.22. 13:01

A Szegedi Ítélőtábla különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 65 éves vádlottat. A férfi 15 év börtönbüntetést kapott. 

A férfi jó viszonyban volt a bűncselekmény idején 87 esztendős, Baján egy magánházban egyedül élő, mozgásában korlátozott nagynénjével. A rokkantnyugdíjas vádlott - akit jelnyelvi tolmács segített a bíróság előtt - és a sértett évek óta szinte naponta találkozott. A férfi végezte el a ház körüli munkákat, eljárt bevásárolni, az idős asszony pedig főzött, és a férfi pénzét is kezelte. Kisebb konfliktus csak akkor adódott köztük, ha a vádlott részegen pénzt kért, a sértett viszont nem adott neki, de tettlesességig korábban soha nem fajult a vita.

2014. július 14-én reggel a már ittas vádlott a nagynénje házába betérve pénzt kért, de ezt az asszony megtagadta. A férfi erre a ház előszobájában a nőre támadt, kivette a kezéből a járóbotot, és azzal ütlegelte őt, egészen addig, amíg a fából készült eszköz el nem tört. Akkor is folytatta, amikor nagynénje a földre került, ököllel ütötte, fojtogatta, rugdosta a már vérző nőt. A vádlott az öt-tíz percig tartó bántalmazás után elvette az asszony kulcsát, megkereste és elvette a pénzét, majd elment inni. A földön fekvő nő eszméleténél volt, de mozdulni és segítséget kérni nem tudott. Délután a fia talált rá, ő hívott mentőt. Az asszonyt kórházba vitték, ahol még aznap combcsonttörését rögzítő műtétet hajtottak végre, májsérülését azonban nem észlelték. A nő másnap délelőtt meghalt, halálának közvetlen oka a májsérülés miatt kialakult légzési és keringési elégtelenség volt. A szakértői vélemény szerint a sértett életét valószínűsíthetően megmenthették volna, ha az asszony a bántalmazás után azonnali, a máj szakadását felismerő, szakszerű orvosi ellátást kapott volna -írja az MTI.