A 38 éves Baranya megyei férfi tavaly januárban egy pécsi szórakozóhelyen ünnepelte egy ismerőse születésnapját, amikor részeg barátja megjegyzéseket tett a szerelmére. Válaszul úgy megütötte, hogy cimborája elvesztette egyensúlyát, az úttestre esett, és beverte a fejét a betonba, majd a kórházban életét vesztette. A verekedőt a bíróság kedden 3 év börtönbüntetésre ítélte – tudta meg a Velvet a Pécsi Törvényszéktől.

A vádirat szerint a sokszorosan büntetett előéletű D. D. és későbbi áldozata munkatársak voltak, majd összebarátkoztak egymással. Közös ismerősük mindkettőjüket meghívta a szülinapjára, amit tavaly január 12-én egy pécsi szórakozóhelyen tartottak. A vádlott barátja elég csúnyán leitta magát, de ez nem tartotta vissza abban, hogy a többiekkel tartson, amikor átmentek egy másik szórakozóhelyre. Itt szabadultak el az indulatok.

A részeg cimbora megjegyzéseket tett D. D. szerelmére, és veréssel kezdett fenyegetőzni, amiből jó nagy vita keveredett. A vádlott annyira begurult kötekedő magatartásától, hogy válaszul közepes erővel a szája környékén ütötte meg barátját, aki elvesztette az egyensúlyát, de közben újból behúzott neki egyet.

Áldozata olyan szerencsétlenül esett hanyatt, hogy feje az aszfaltnak csapódott, és azonnal eszméletét vesztette. Súlyos koponyasérülésekkel, életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol azonnal megműtötték. Bár állapota átmenetileg javult, az egyik műtét során fellépő komplikáció következtében elhunyt.

D. D.-vel szemben halált okozó testi sértés miatt indult eljárást. Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék 3 év börtönre ítélte, és egyben elrendelte a vele szemben korábban kiszabott, próbaidőre felfüggesztett 1 év 11 hónap szabadságvesztés végrehajtását. A fellebbezések miatt az ügyet másodfokon a Pécsi Ítélőtábla tárgyalta, amely kedden jogerősen is helyben hagyta a korábbi ítéletet.