horoszkóp
shutterstock 300010796

Begyógyszerezte és megerőszakolta eszméletlen feleségét a püspökladányi férfi

2015.10.22. 15:12

Éveken keresztül begyógyszerezte és megerőszakolta eszméletlen feleségét egy 36 éves püspökladányi férfi.

A férj azért döntött úgy, hogy így szexel feleségével, mert ellaposodott a házasságuk, és az utóbbi időben már nem is szeretkeztek. A férfi szerint felesége ráadásul túlságosan ideges volt, és a gyógyszerekkel akarta megnyugtatni. A magatehetetlen asszonyról

extrém pornográf fényképeket is készített, és az összes perverzióját kiélte.

A feleség csak évek alatt jött rá, mit csinál vele a férje. Először még kérte, hogy hagyja abba, ám egyszer bódultságából arra eszmélt, hogy a férfi fajtalankodik vele, ezután tett feljelentést.

A Püspökladányi Járásbíróság a férfit csütörtökön 6 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte. A döntés ellen nem fellebbeztek, így az jogerős, derül ki a Debreceni Törvényszék közleményéből.