Az 54 éves nagyesztergári férfi már a gyilkosságot megelőzően is bántalmazta a nőt, de amikor rájött, hogy mással is lefeküdt, teljesen elborult az agya. Az alkoholista J. K. tavaly szeptember elsején az egész napos piálást követően rontott rájuk. Először a másik férfit hagyta helyben, majd brutális kegyetlenséggel verte halálra a 47 éves A. Évát. A támadó hétfőn állt először a bíróság elé.

A vádirat szerint J. K. 2013 augusztusában ismerkedett meg későbbi áldozatával. Kapcsolatuk az idő múlásával egyre szorosabb lett, „szexuális viszony” alakult ki közöttük. A fodrászként dolgozó nő egy darabig a férfi házában lakott, aki viszont az alkohol hatására agresszívvá vált, és kezet emelt rá, ezért aztán többször is visszaköltözött az élettársához.

A. Éva 2014 márciusában bonyolódott viszonyba J. K. egyik barátjával. Nála húzta meg magát azután is, hogy szeretője augusztus 30-án ismét megverte. A férfi azonban megsejtette, hogy nála lehet, ezért két nappal később felkereste őt. Ekkor szintén végigitta az egész napot, így alaposan elborult az agya. Előbb a másik férfit verte össze, majd miután az kimenekült, megtámadta A. Évát. A nő akkor szintén alaposan benyakalt, ezért kábultan feküdt az ágyon.

"Te rohadt ribanc kurva, most megdöglesz!"

– kiáltott fel J. K., majd ütni-vágni kezdte az asszonyt, miközben letépte róla pólóját és bugyiját.

A verés olyan brutális erejű volt, hogy a nőnek több foga kitört, eltört a szegycsontja és bevérzett az agykamrája. A koponyáját ért ütések miatt az eszméletét is elvesztette, majd a lenyelt vér, illetve a traumás vérzés sokk következtében légzési és keringési elégtelenség alakult ki nála.

A másik férfi közben hajnali 2 óra körül visszatért, mire J. K. újra megtámadta őt. A nyakánál fogva a falhoz nyomta, egy késsel fenyegette, majd lelökte egy székre és összerugdosta. Bántalmazásával csak akkor hagyott fel, amikor megkínálta borral. Az illető ekkor kimenekült a házból, majd később a támadó is távozott. A. Éva végül hajnali 4 óra után halt bele súlyos sérüléseibe. 

A személyiségzavaros J. K.-val szemben a Veszprémi Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. A Veszprémi Törvényszék hétfőn a vádlott kihallgatásával kezdte meg az ügy tárgyalását.