A Zalaegerszeghez közeli településen élő élettársak rendszeresen verték és megalázták a nő gyermekét, ezzel súlyosan veszélyeztetve pszichés és érzelmi fejlődését. A Zala Megyei Főügyészség közlése szerint most kiskorú veszélyeztetése és testi sértés bűntette miatt emelt ellenük vádat.

A vádirat szerint a pár rendszeresen veréssel, pofozással és hajtépéssel büntette a kisfiút, akitől túlzott önállóságot követeltek. Akkor is bántalmazták őt, amikor például nem tudta megmondani, mi volt az ebéd az óvodában. A nevelőapa szerint ez azonban csak „a gyermek makacsságának megtörése érdekében” történt.

Rendszeres volt az is, hogy a kisfiú büntetésül nem kapott enni, nem játszhatott, nem mehetett levegőre, vagy sarokba kellett állnia. A gyermeket folyamatosan alulértékelték, „hülyézték”, vele kapcsolatban csak kudarcokról beszéltek. A túlzott szigor oda vezetett, hogy dadogni kezdett, alvás közben pedig bepisilt. A gyermeket ezért is megszégyenítették: a nedves ruhában kellett maradnia, neki kellett lehúznia az ágyat és kimosni a huzatot.

Az óvodai jelzések ellenére a helyzet nem javult, hanem inkább súlyosodott, és a kisfiú az iskolában is nyugtalan és zaklatott volt. Csak akkor volt egy kis nyugalma, amikor a nyári szünidőt az édesapjánál töltötte.

A gyámhivatal 2013 decemberében a kisfiút védelembe vette, majd a bíróság az édesapját jogosította fel a szülői felügyeleti jog gyakorlására. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség az élettársakkal szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járásbíróságon.