Ez a magyar férfi 9 évet tölthet a börtönben, mert betépve vert össze egy brit nagymamát

2015.10.29. 13:41

A Burnley városában élő B. J-nek a szerelem vette el az eszét. Nem tudta elviselni, hogy kiszemeltje, az egyébként boldog párkapcsolatban élő Jodie Mulvaney nem akar a felesége lenni, ezért zaklatni kezdte a nőt. Nemcsak követte, hanem gyermekei iskolájának közelében ólálkodott. Ez a nagymamánál is kiverte a biztosítékot, így felkereste a 38 éves magyart, hogy szálljon le róluk. A metro.co.uk szerint a férfi válaszul brutálisan összeverte egy deszkával. 

421673 303613543028096 1676388207 n
Fotó: Facebook

Az 50 éves nagymama, Jacqueline Christine még márciusban kopogtatott B. J. ajtaján. A férfi széles mosollyal fogadta, majd intett neki, hogy nyugodtan fáradjon be, ezért nem is sejtette, hogy mire készül. De aztán észrevette, hogy egy jókora deszka van a kezében.

"Remélem, nem szeretnél megütni azzal"
 

– jegyezte meg az asszony, mire a férfi azt válaszolta: „meg fogom ölni őt (mármint a menyét)”.

A 38 éves magyar nem sokat teketóriázott, meglendítette a deszkát, majd homlokon csapta vele a nagymamát, aki az ütés erejétől kirepült az utcára. Az asszony hiába került a földre, a férfi újra lesújtott a fejére, majd tovább ütötte magzati pózban védekezni próbáló áldozatát. Ekkor már minden csupa vér volt, B. J. pedig azt üvöltözte: „a menyed beteg.”

Jacqueline Christine egy óvatlan pillanatban megpróbált egérutat nyerni, de csak annyit ért el, hogy a férfi rugdosni kezdte az ágyékát. A nagymamának az volt a szerencséje, hogy néhány járókelő közbelépett, így B. menekülőre fogta.

Az asszonyt a mentők kórházba szállították, ahol több öltéssel varrták össze a fejét. A lába is csúnyán megsérült, olyannyira, hogy a támadás óta csak bottal tud járni, ráadásul poszttraumás stressz is gyötri.

A nyomozás később megállapította, hogy B. J. eléggé be volt nyomva a támadás során, alkoholt és kannabiszt is fogyasztott. Ha mindez nem lett volna elég, éppen felfüggesztett büntetését töltötte fűtermesztés miatt. A bíróság ezért 8 év börtönre ítélte, és örökre eltiltotta a két nőtől.