Halottak napjára készült a vidéki rokonokhoz, hallás- és látássérült férjét pedig a szomszédokra bízta volna M. Mária, de az idős asszony múlt hétvégén nem érkezett meg Tatára és a hozzátartozók aggódni kezdtek. Az egyik Érden lakó ismerősüket kérték meg nézzen rá az idősekre, vasárnap este ő találta meg a felismerhetetlenségig összevert asszonyt és férjét.

Bár egyes értesülések szerint a házaspárt már napokkal korábban megölték, az egyik szomszéd szombaton még látta kertészkedni az asszonyt.

Délelőtt 11 órakor kísértem ki a vendégeket, és a kapunkból pont Mária néniék kertjére látni. Akkor még láttam őket a kertben, vagyis akkor még biztosan éltek. Aztán vasárnap este mindent lezártak a rendőrök. Még a mi utcánkat is, mert a kapunk előtt egy véres zsebkendőt találtak

– mondta a Velvetnek Nikoletta, a házaspár egyik hátsó szomszédja.

Sikoltozást, kiabálást még a család közvetlen szomszédja sem hallott, pedig a férfi állítása szerint ideje nagy részét a kertben töltötte. Az ugyan feltűnt neki, hogy kevesebb a mozgás a ház körül, de ezt annak tudta be, hogy az asszony rokonlátogatóba ment. Olyankor pedig a család keverék kutyáját, Lordot is a házba zárták, hogy a férj, Felicián ne legyen annyira egyedül. 

Én ugyan már péntek óta nem láttam őket, és az előszobájukban a lámpa éjjel-nappal égett, de ez máskor is előfordult, ezért nem nagyon aggódtam. A kutyájuk, ráadásul egy öreg, cukorbeteg kutya volt és amikor Mária néni elment otthonról általában az előszobába zárta

  – mondta a család közvetlen szomszédja. 

A bűnügyi technikusok több mint egy napig helyszíneltek, de a rendőrök egyelőre nem fogták el a támadót, vagy támadókat. Merthogy egyelőre azt sem árulják el, hányan ölhették meg a házaspárt és arról sem beszélnek, hogy tűnt-e el pénz a Kossuth utcai házból. Emberölés miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak.