horoszkóp
shutterstock 151506869

Óriási botrány tört ki egy gimnáziumban, mivel a diákok egymás között cserélgették a meztelen képeiket

2015.11.10. 10:37

Botrány tört ki egy amerikai iskolában, amikor kiderült, hogy a diákok egymás pucér képeit osztották meg egymás között. Legalább száz gimnazista érintett, és a rendőrség is nyomoz az ügyben. Az résztvevők saját képeiket cserélgették, akár az autóskártyákat – írja a Daily Dot. A csoport tagjai telefonon keresztül mutogatták a pornográf tartalmakat, és kamu appokkal próbálták titkolni a rendszert, hogy mondjuk úgy tűnjön, a számológépet nézegetik a pucér osztálytársaik helyett. 

A diákok pontokat gyűjtöttek, az lehetett a cél, hogy minél több képet szerezzenek be. Rengetegen csatlakoztak a sexting-körhöz, minimum száz tinédzser után nyomoznak. A coloradói iskola dolgozói és a szülők is segítik a rendőrség munkáját. Az már szinte biztos, hogy a gimnázium focicsapata oszlopos tagja lehetett a közösségnek, az utolsó meccsük elmaradt a botrány miatt. Komoly következményei lehetnek az ügynek, amiben legalább 300-400 kiskorúakról készült meztelen kép cserélt gazdát.