A 37 éves N. Tamás úgy gondolta, hogy a vele együtt favágóként dolgozó B. András nyúlta le 5 ezer forintját. A román származású férfit úgy akarta lebuktatni, hogy tavaly novemberben egy közös italozás során kitett egy kis pénzt jánoshalmi házának asztalára, majd úgy tett, mintha elbóbiskolt volna. Miután áldozata zsebre vágta az egyik bankjegyet, szabályosan agyonverte, majd testét társa segítségével beledobta egy kútba.

A Zsaru Magazin korábbi cikke szerint a sepsiszentkirályi B. Andrást azután kezdték keresni a rendőrök, hogy kollégái bejelentették: november 10-én nem jelent meg a munkahelyén. Tizenkét nappal később egy arra járó szúrta ki, hogy egy jánoshalmi tanya kútjából egy emberi kéz lóg ki. Mivel a holttesten bántalmazás nyomai látszódtak, a rendőrség emberölés miatt indított nyomozást. A kecskeméti nyomozók 14 órával később már el is fogták a feltételezett gyilkost és a holttest elrejtésében segédkező cimboráját.

Gyanússá vált két férfi, a jánoshalmi N. Tamás és a szintén helybeli F. Krisztián, akik együtt dolgoztak B. Andrással, egyik kollégájuk pedig látta, hogy lőfegyvereket, lőszereket ásnak el egy Zsana melletti erdőben. A tanú a rejtekhelyet is megmutatta, ahonnan egy puska és egy pisztoly, 1661 darab 0.22-es éleslőszer és egy hangtompító került elő. Információink szerint ezeket azért rejtették el, mert attól tartottak, hogy az eltűnt keresése közben őket is kikérdezzük, esetleg házkutatást tartunk náluk, és nem akarták, hogy megtaláljuk titkolt fegyvereiket

– idézte fel a Zsaru Magazinnak Bódog Zoltán alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának kiemelt fővizsgálója.

A nyomozás adatai szerint N. Tamás addig ütötte és rúgta áldozatát, amíg az elvesztette az eszméletét. Ezután társával egy fóliába tekerték B. Andrást, majd autóval vitték el a helyszínről, és egy út mentén hagyták. Másnap délután a munka után néztek rá, de akkor már úgy látták, hogy halott. Testét ezért az elhagyott tanyára fuvarozták, majd beledobták a kútba, ami fadarabokkal és mohával fedtek be. Az áldozat ruháit el akarták égetni, de erre végül nem volt idejük. Az orvosszakértői vélemény szerint B. András halálát bordatörés következtében kialakult légmell, illetve a fejét ért ütés miatti agyzúzódás okozta.

N. Tamás ellen emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, míg F. Krisztiánnal szemben segítségnyújtás elmulasztása és bűnpártolás miatt indult eljárás. Dr. Sárközy Szabolcs szóvivőtől megtudtuk, az előbbi férfit, az ügy elsőrendű vádlottját a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön 16 év fegyházbüntetésre ítélte, társára pedig 3 és fél év börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet a fellebezések miatt nem jogerős.